2010. július 1., csütörtök

Vándortábor



Június 27-én elmentem a budaörsi gimivel Vándortáborba.
Ez volt az első vándortáborom és ezen 88km-t tejesítettem.
A Zemplénbe voltunk 1 hétre. Kettő szállásunk volt.
Az egyik nap amikor rossz volt az idő és nem túráztunk elmentünk Sárospatakra a Heitczmann cukrászdába ami a tanárnő szüleié és kaptunk ingyen sütit.
Kétszer elestem de nem lett semmi bajom. Kaptunk pólót meg oklevelet.
Nagyon jól éreztem magam máskor is szívesen megyek.
Július 1-én jöttünk haza.

2010. június 19., szombat

Aqua world


Június 10-én az osztállyal elmentünk az aqua worldbe.
nagyon jó volt minden csúszdát kipróbáltam ami működött.
Ajánlom másnak is, hogy menjen el! Én szívesen elmennék még egyszer.

Erdei iskola

Június 5-én indultunk erdei iskolába. Egyházaskozárra mentünk.
Voltunk Csángó előadáson, a helytörténeti múzeumban, honismereti előadáson
és kovács műhelyben. Lovagoltunk, lovaskocsikáztunk, korongoztunk, bőrből csináltunk karkötőt, batikoltunk, tésztából csináltunk tekercset, íjászkodtunk és még beteg is voltam.
Június 9-én jöttünk haza. Nagyon jó volt.
A szállás jó volt, a kaja elmegy.

2010. május 27., csütörtök

Balaton

Hétvégén lementünk a Balatonra az ismerőseinkhez.
Este olyan 10 körül beültünk a szaunába 15 percig 70 fokban ültünk utána meg kirohantunk a Balatonba. Később megcsináltuk még egyszer, de akkor már 80 fokban. Ez a jobbik esett akiknél voltunk ők megcsinálták télen.

2010. április 19., hétfő

Floorball

Sportolni nagyon szívesen floorballoznék. Sokan nem tudják mi az, de elmagyarázom.
Olyan mint a hoki csak ezt teremben játsszák és más a labda és az ütő. A szabályok nagyjából ugyan azok.
Mind a 3 bátyám és apukám is játszik. Mindannyian jók, legjobb a legkisebbik, Domokos. Tegnap jó napuk volt megnyerték a mecset egy nagyon jó csapat ellen, főleg, hogy mindhárman lőttek gólt. Én is nagyon szeretnék. Ajánlom mindenki másnak.

2010. április 17., szombat

Élménybirtok


Mindenkinek ajánlom, hogy menjen el Bikalra a reneszánsz élménybirtokra.
Egy birtok megvan építve úgy mint a reneszánsz korban. A pécsi színészek előadásokat mutatnak be nekünk és madaras bemutatót. Beleélik magukat abba a korba.
Minden korosztálynak ajánlom!

2010. április 16., péntek

Családom



A szűk családi körben 6-an vagyunk, amúgy 21-en vagyunk.
Van 3 bátyám.
Van egy másodunkatesóm, akit nagyon szeretek.
De igazából az egész családot nagyon szeretem.